rss

PuPilla Olvas

Minden ami könyv, mindenkinek aki könyvmoly.

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Nem titkolom, én szeretem az erotikus irodalmat. Mert miért ne? A téma is mindig érdekelt, mint szexualitás, de úgy tűnik az egyetlen ilyen jellegű könyv, amit magamévá teszek és szeretek is, az mindig az Emmanuelle marad. Apolinaire műve ugyanis se nem erotikus, se nem irodalom. Mondhatjuk úgy is: Apollinaire vesszeje nekem nem jött be.

Guillaume Apollinaire nevét hallottam már, sőt talán még azt is, hogy volt neki egy botrányos perverz könyve, de sosem találkoztam vele. A Molyról találtam rá végülis, hogy mi is ez tulajdonképpen, aztán @Tíci közreműködésével megszereztem. Ő csak lassan tudta olvasni, én meg úgy voltam vele, gyorsan legyünk túl rajta, ezért gyakorlatilag majdnem az egészet tegnap fogyasztottam el.

A történet... Mony Bebascu herceg élete és sorsa, és kis háborúskodás. De igazából a fenéket. Csak csupa obszcénul megírt szexjelenet. Amivel így önmagában nem is lenne gond, de 1. nem lyukad ki sehova 2. undorító mértékig perverz, egyáltalán nem egészséges 3. csupa parafília az egész, és ezt szerintem nem lehet úgy elviselni, hogy az ember élvezze is a művet. Nem tudom ki tud szenvtelenül túllépni a leírt pedofíliián, hullagyalázáson, kegyetlen gyilkosságokon, és az ezekben való kéjelgéseken.

Tudom, tudom, olvastam véleményeket, hogy ez paródia tulajdonképpen, de valahogy ezen nem tudok így túllépni. Nem értem a népszerűségét, és nem érzem az irodalmi értékét, sajnálom. Natasha is hasonlókat írt róla.

Rá van írva, hogy erős idegzetű, felnőtt olvasóknak, hát, igen, ezzel egyet lehet érteni. Az járt a fejemben, akik ezt kapkodták le gyerekfejjel a polcról és titokban olvasták, nem kaptak FRÁSZT? :) Mert még a Káma-Szútra leírásait böngészni, vagy Emmanuelle aktusait csodálni csillogó szemmel, az más, az rendben van. De az ilyen, az tényleg biztos, hogy nem való gyerek kezébe.

Értékelés: most igazán bajban vagyok az értékeléssel... mit is tudok értékelni benne:

- talán a beszélő neveket, de ebben meg nem volt következetes a szerző, mert akkor az összesnek annak kellett volna lennie
- hogy rövid volt...
- hogy a végkifejlet legalább valami elégtételt adott, bár nem sokat.

Legyen 10/3, a legnagyobb jóindulattal, és próbálva integrálni a gondolataim közé, hogy ez egy "paródia", és provokáció.

Ja, igen, csak egy kérdésem van: UGYE nincs ebből film?? :)

2010. jan. 14. 10:49 | 6 komment
Kategóriák: Magyarul olvastam, Regény, 2010 Címkék: 18plusz, szex
írta: PuPilla

Eddig 6 komment érkezett ()

  • 1.  Annamarie
    2010. 01. 14. 23:07

    Osztom a véleményed, bár én nem értem a végére. Láttam, hogy valakinél listán volt, gondoltam is magamban, szegény erre ráfarag.
    Elektronikusban "olvastam", még szerencse, mert ehhez nem adnám a nevem, ha valaki meglátná a kezemben.
    Bennem is csak az a kérdés marad meg, miért van a köztudatban ez a könyv úgy, mint fontos?
    Én ezt tragikusnak éreztem, nem paródiának.

  • 2.  PuPilla
    2010. 01. 15. 7:28

    Én is elektronikusan. Egyetértek, nem látom be, miért fontos, vagy miért irodalom. Oké, kiadták, mindent kiadnak, de nem kell körülötte örömtáncot lejteni.
    Nem bánom hogy elolvastam, de nem fogom elővenni újra.

  • 3.  QQQQQ
    2010. 08. 18. 2:10

    Most én mit mondjak, kb. 16 évesen olvastam, mert megtaláltam a szüleim polcán. Akkoriban folyton keresgéltem náluk, hátha találok valami érdekeset, és volt is 1-2 érdekes, de ez eléggé kiborított. Amennyire emléxem, nem folyamatosan olvastam, hanem egyes részeken gyorsan átfutva, de a brutális ill. markáns pillanatok a mai pillanatig itt vannak beleégve a fejembe. Fogalmam sincs h milyen hatással lehetett a pszichés fejlődésemre, de élek, és semmi különös parafíliával nem vagyok megverve. :D

    Aztán nemrégiben pechemre a volt albérletemben pakolásztam a főbérlő könyveit-újságjait, és találtam vmi irodalmi havilapot, és abban egy szintén perverz novellát, de ott volt annyi eszem h a kíváncsiság nem kerekedett felül, mint anno fiatalon, és abbahagytam 1-2 bekezdés után. Ez nem volt sem szadista, sem pedó stb., egyszerűen csak közönséges módon írta le az aktust, némi gusztustalansággal fűszerezve. (Nem részletezem. :P )

    Na mit akartam ebből kihozni. Kb. annyit h nem nagyon értem az ilyen történeteket. Van, aki film formájában csinál ilyen gusztustalan és néha embertelen alkotásokat, de vhogy erősebbnek érzem azt h van, aki még erről ír is, ja, és h ezt lehet műalkotásnak venni, mert írva vagyon, nem pedig élvezkedőknek gyártott film.

  • 4.  PuPilla
    2010. 08. 18. 9:15

    @QQQQQ Alapvetően biztos nem okoz olyan hihetetlen nagy törést a gyereknek, ha polcon találja, és beleolvas (bár biztos megjegyzi, ahogy te is), de tényleg akkor már sokkal inkább a káma-szútra. :) Persze felnőttfejjel más, elolvasod, szelektálsz, elfelejted, legyintesz, ez nem jó. Egyetértek, én sem értem az ilyen "művészetet", vagy hogy miért kell műalkotásnak felcímkézni.

  • 5.  QQQQQ
    2010. 08. 19. 3:27

    Ami azt illeti anno az Anangarangát kaptam le először szüleim polcáról, azzal lényegesen jobban jártam. Az leginkább a Káma-Szútrához hasonlítható.

    Visszatérve picit még a 11ezerre. Állítólag Apollinnaire tagadta h ő írta volna a fenti kisregényt. Úgy látszik utólag ő is kínosnak ítélte meg. :)

    ps: asszem ügyesen olvasószerkesztetted az előző hozzászólásom :)

  • 6.  PuPilla
    2010. 08. 19. 22:10

    @QQQQQ Igen, az, ha jól tudom, mondhatni az indiai Káma-Szútra. El is hiszem, hogy tagadni próbálta a dolgot Apollinaire, a helyében én is inkább mutogattam volna, hogy ezt ugyan nem én írtam. :)
    P.s.: Bocs, csak azt a szót, amit használtál nem szeretem, ezért inkább átírtam, amúgy nem sokat moderálok :)

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


régi bejegyzések | a blog kezdőlapja

copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby

fel